Get Amazing Stories

Get great contents delivered straight to your inbox everyday, just a click away, Sign Up Now.

„Szeretnék két gyereket, utána pedig száz évig boldogan élni Sándorral!”

„Szeretnék két gyereket, utána pedig száz évig boldogan élni Sándorral!”

 
 

 

Jó másfél éve találkoztunk vele utoljára. Azóta sok minden történt az életében. Férjhez ment, megjelent második könyve, a Lélekkód, „mellesleg” újra felállt a kerekesszékből. Az energiája végtelen, most is új dolgokat forgat a fejében. Interjú Mosolykával és a férjével, Tóth Sándorral.

Mosolyka egy ideje gyakorlatilag Siófokon él a férjével, ezért a Balaton mellett találkozunk. Szerencsére süt a nap, így könnyű rábeszélni őt néhány fotóra a tóparton. Aztán irány egy étterem, és egy hosszú beszélgetés, amitől teljesen feltöltődünk. Persze – ismerve Mosolykát -– ez utóbbiban nincs semmi meglepő.

Régen találkoztunk, hogyan telnek mostanában a napjaitok? 

Hozleiter Fanny Mosolyka: Változó. Az biztos, hogy későn kelünk, mivel későn is kerülünk ágyba. Megreggelizünk, majd nekiállunk dolgozni, és ez így marad késő estig, néha hajnalig is. Ehhez jön még kétnaponta az edzés, a torna és az úszás, néha masszázzsal. Bár ez utóbbit mostanában Sándor csinálja. Ez gyakorlatilag egy szeánsz nálunk. Közben beszélgetünk, zenét hallgatunk.

Tóth Sándor: Van egy játékunk. Fanny találta ki. A mit szerettél ebben a napban a legjobban nevet adtuk neki. Nagyon megszerettük.

Mosolyka: A másik kedvencünk játékunkat Sándor „hozta”. Ezt általában havonta egyszer játsszuk. Lényege, hogy mindketten kiválaszthatunk öt tárgyat, amit a másiknak muszáj kidobnia vagy elajándékoznia. Egyet pedig megmenthet. Azért szeretjük, mert csökkenti a ragaszkodást a tárgyakhoz. Ez nekem volt nehezebb, de most már nagyon élvezem én is. Jó érzés üres és tiszta térben élni.

Mi a helyzet az álmokkal? Az elképzelt történetekkel? Korábban említetted, hogy ezek nagyon fontosak neked.

Ebben semmi nem változott. Álmomban én mindig sétálok. Gyakran álmodom azt is, hogy tudom, hogy van megoldás egészségem további fejlesztésére, csak még nem látom, hogy mi az.

Híres lettél pozitív hozzáállásodról, pedig biztosan van, amikor te is elcsüggedsz.

Persze hogy van. Amikor feszültség vesz körül. Ettől lelkileg elfáradok. Ebben az állapotban az is elég, ha nem sikerül lecsavarnom a kupakot. Ilyenkor kisírom magam, de azt is érzem, hogy közben erősebb leszek. A sírás közepére legtöbbször sikerül helyre tennem magam. Az utóbbi néhány hónapban az is segít, hogy külső szemlélőként tekintek az életemre. Még anyukámtól kaptam egy színes szemüveget, ennek köszönhető, hogy legtöbbször csak a jót látom a világban.

A honlapodon boldogságkutatónak nevezed magad. Ez mit jelent pontosan?

Ez a fogalom már évek óta létezett, amikor én rátaláltam. Tudtad, hogy a boldogság az egyetemen is tanulható tudomány? Bár én tanulmányok szintjén nem foglalkoztam vele, úgy éreztem, ez az, ami pontosan kifejezi, amit csinálok. Szeretem megfigyelni, hogy mi tesz boldoggá másokat, és hogy mi tesz boldoggá engem, pontosabban most már minket.

Elárulod, hogy mi az?

Tíz éve ez a pörgés volt, ma már a nyugalom. Egy tea Sándorral, egy közös főzés, palacsintakészítés, egy séta, a Balaton látványa. A közös alkotás. Sok-sok apró pillanatcsillag.

Rengeteg emberrel találkozol a könyvbemutatók, előadások kapcsán. Az ő boldogságuk milyen?

Sok embert megismertem, akiknek látszólag mindenük megvan, mégis gondterheltek. Pedig ez az egész boldogságkérdés a hozzáálláson, a látásmódon múlik, nézd meg az én esetemet. Az, hogy mi zavarja meg a boldogságukat, esetenként más lehet, de sok embert a múlt húz le. Pedig a múlttal nem tudunk mit kezdeni, a jelen kulcsa viszont az mi kezünkben van.

Elképesztő, hogy mi mindent mozgat meg benned ez a pozitív erő. Az a felállás… Hogy kell ezt elképzelni?

Nem pontosan úgy, ahogy te felállsz egy székről, de a végeredmény mesés. A különbség az, hogy Sándor felállás előtt rám tesz egy amolyan Forrest Gump-os kütyüt. (Nevet.) Ami persze valójában egy járógép, majd felállít, mint egy robotot. 1,5 éve még három ember kellett hozzá, mert mindenhol támogatni, támasztani kellett. Most Sándor segítsége elég, és ha minden klappol, ha harmóniában vagyok önmagammal, akkor percekig állva is tudok maradni. Eddig körülbelül négy percig álltam egyedül egy bottal.

Teljesen szembemész az orvosok által megjósolt sorsoddal…

(Huncut mosoly.) Igen, így van. Ehhez persze a lelkierőn kívül egy sor dologra szükség van, ilyen a már említett edzés. Valamint a nyugalom. Ezért is költöztünk ide, Siófokra. Egyébként a hozzáállásom is változott. Régen a „csak azért is” dobolt bennem, a dac hajtott. Ma már sokkal nyugodtabb vagyok, csak arra gondolok, hogy adok egy esélyt magamnak. Kizárok mindent, önmagamra figyelek, és közelebb a lelkemhez jönnek az eredmények.

Te döntesz! című első könyvedben őszintén leírod, hogy 15 éves korodban tudtad meg, az orvosok legfeljebb még néhány évet jósolnak. Most 27 éves vagy, és nekem úgy tűnik, hogy jobban vagy, mint valaha. Mit szólnak az orvosok mindehhez?

Nem tudom, mert nem tartom velük a kapcsolatot. Azt hiszem, nem akarom hallani, hogy mit gondolnak a korlátaimról. Nem akarok többet a betegséggel foglalkozni! Pontosabban szeretnék hálát adni az egészségemért minden egyes nap. Tehát nem azért nem érdekel a betegség, mert tabu, hanem mert foglalkoztam már vele épp eleget. Egy ideje másra fókuszálok. Új célokra, kreativitásra, alkotásra, az élet apró örömeire, és ha a fókuszom az alkotáson van, akkor sokkal jobban vagyok. Ehhez persze kell egy olyan társ, mint Sándor.

(Sándorra nézek, nagy levegő, felteszem a kérdést, ami motoszkál bennem.)

Muszáj feltennem a kérdést: nem nehéz neked néha Fanny mellett?

Sándor: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem nehéz. Néha sok, néha persze elfáradok. De sokkal erősebb egy érzés, a hála, amiért Fannyval lehetek. Van egy társam, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Aki nem azt nézi, hogy nem teszek a helyére mindent, aki nem az izmaimat nézi, hanem engem, a lelket, az embert.

Mosolyka: Szerencsére tudom felnőttként kezelni a nehezebb pillanatokat. Korábbi kapcsolataimban ezekbe majdnem belehaltam. Mára sikerült megértenem, hogy a másik nem azért türelmetlen, mert nem szeret. Hanem mert pusztán fáradt. Ilyenkor hagyom, hogy csak magával foglalkozzon.

Sándor, téged nem zavar Mosolyka ismertsége?

Sándor: Mostanra valamelyest megszoktam, de az elején kifejezetten zavart. Emlékszem, egyszer elmentünk ebédelni, és odajött valaki egy közös fotóért. Akkor kicsit pufogtam, hiszen én csak vele szerettem volna egy jót enni. Mára megszoktam, mert az emberek szeretettel közelednek felé, és Fannyt az is élteti, ha láthatja, hogy amit csinál, azzal mosolyt varázsol az arcokra.

Mosolyka, valahol azt mondtad, hogy az apukád éppen a te ellentéted. Olyan ember, aki hajlamosabb minden kisebb kihívást lehetetlen feladatnak látni. Sikerült elérned mára, hogy ebben változzon?

Egyre jobban fejlődik. Le a kalappal előtte. Ahhoz képest, ahogy indultunk… Nem volt neki könnyű, amikor 12 évesen megkapott. (Ennyi idős volt Fanny, amikor édesanyja meghalt – a szerk.) Attól kezdve mindent átszervezett, mindent átértékelt. Nagy utat tett meg. Anyunak is, neki is nagyon hálás vagyok, amiért nem raktak be egy intézetbe.

Mi a helyzet a tervekkel, célokkal? Ahogy ismerünk, most is biztosan töröd valamin a fejed.

Az egyik cél, hogy folyamatosan javuljon a fizikai állapotom. Benne van a pakliban, hogy önellátó legyek és önállóan sétáljak. Mindkettőnek megadom az esélyét, és teszek is értük. Sándor megígérte, hogy ha megy az önálló járás, akkor feleségül vesz úgyis, hogy elé sétálok, szóval, ennek van egy tündérlányos része.

Ezek szerint kézzel fogható a fizikai javulásod.

Mosolyka: Kézzel fogható, igen.

Sándor: Ezeket a pólókat is ezért hordom. Hogy ezen legyen a fókuszunk, hogy ezekből a pillanatokból, amikor Fanny áll, minél több legyen. Percek, órák, évek, egy egész élet.

Új könyv nem lesz?

Mosolyka: (Mosolyog.) Könyv is lesz, és remélhetőleg egy film is születik. Szeretnénk ugyanis belevágni egy egész estés játékfilm készítésébe. A pillanat értékéről szól majd, a mi másfél évünkről. Pillanatcsillag lesz a címe. Elképesztő dolgok történtek velünk, ezeket szeretnénk visszaadni a vásznon.

Sándor: Egy olyan adrenalinlöketnek szánjuk, ami reméljük, elő tudja csalogatni a nézőkből is azt az erőt, ami Fannyban és mindenkiben ott van.

Mosolyka: Úgy döntöttünk, hogy első lépcsőfokként a külföldön már bevált és sikeresnek bizonyult megoldáshoz nyúlunk: közösségi finanszírozásba kezdünk. Ehhez leforgattunk egy ízelítőt, amit az egyik legnagyobb közösségi finanszírozós oldalra, az Indiegogóra töltöttünk fel. Itt 34 napunk lesz, hogy a születésnapomig, november 17-ig összegyűjtsük a célul kitűzött 25 ezer dollárt. Utána keresünk majd meg potenciális támogatókat.

A forgatókönyvet, gondolom, te írnád, Fanny.

Kizárólag én, igen. De Sándor egy nagyon jó szűrő, már várom, hogy neki mutathassam meg először.

Nem semmi, miket veszel a fejedbe…

Sosem riadtam vissza a kihívásoktól, ezek visznek előre most is. A korlátok sem érdekelnek, kifejezetten szeretem legyőzni őket.

Fogadjunk, hogy nem csak a filmről és az önálló sétálásról álmodozol.

Persze hogy nem. Szeretnék két gyereket, utána pedig százéves koromig boldogan élni Sándorral.

http://www.nlcafe.hu/ezvan/20151014/mosolyka-interju/