Get Amazing Stories

Get great contents delivered straight to your inbox everyday, just a click away, Sign Up Now.

„Szeretem zavarba hozni az embereket…”

„Szeretem zavarba hozni az embereket…”

 
 

 

Másfél éves korában gerincvelői izomsorvadást diagnosztizáltak nála, és tizennyolc évet jósoltak neki. Most huszonöt. Tavaly kiadott egy nagyszerű könyvet – erről, az önállóságról, tabukról és vágyakról beszélgettünk vele.

magyarnarancs.hu: A könyvedet (Te döntesz) olvasva néhány oldal után igen könnyű volt elvonatkoztatni attól, hogy ez egy kerekes székes lány életéről szól, sokkal inkább megfogtak azok a problémák, melyek engem is érintettek például tinédzserkoromban, legyen szó balatoni bulikról, pasizásról, munkavállalásról.

Hozleiter Fanny Mosolyka: Sokan azt gondolják a könyvemről, hogy egy cuki kislány megírta az élettörténetét, és azt, hogy milyen betegnek lenni, de hát ez kit érdekel? Több olyan ember volt, aki megmondta, hogy őt ez nem izgatta, aztán történt valami, például egy srác megkapta a barátnőjétől, el is tette a polcra olvasás nélkül, majd egy este átmentek hozzá a barátai egy pókerpartira, és az egyik haverja felkiáltott, hogy „neked megvan a Mosolyka könyve?”, majd elkezdte olvasni. Aznap este nem volt pókerparti, a fiú olvasta a könyvet, egyszer bőgött, egyszer röhögött rajta, a többiek meg rajta. Végül a srác is elolvasta, és nagyon tetszett neki. Én is épp ezt szeretem benne, hogy nem én leszek a lényeg, én csak egy tükröt tartok az olvasók elé.

 

magyarnarancs.hu: Mikor gondoltad először, hogy a történetedből könyv lehet, és ki segített a megvalósításban?

Hozleiter Fanny Mosolyka: Hat évvel ezelőtt jött először az ötlet, hogy írjunk egy könyvet. Valamit le akartam tenni az asztalra. A blogomat is azért kezdtem el írni, hogy az emberek ne csak azt lássák, egy mosolygós kislány vagyok, aki ide gurul, oda gurul, hanem hogy tudják, mi van emögött. Úgy döntöttem, tabuk nélkül kezdek el mesélni. Eltelt két év, a célom az volt, hogy kijussak Kínába egy őssejtterápiára, ami ötmillió forintba került, és egy fontos esély volt, hogy javuljon az állapotom, hogy akár egy évvel is több legyen. Egyszer kaptam egy levelet egy újságírótól, Kovács Barbarától, hogy végigolvasta a blogom, és szerinte ez egy olyan mese, ahol a főhős végül elnyeri méltó jutalmát, és az álmai valóra válnak. Ezután találkoztunk, azóta pedig elválaszthatatlanok vagyunk, egyszerre lett a nővérem, a barátnőm, az anyukám, nagyon sokat tanultam tőle, többek között azt, hogyan kell elvarázsolni az olvasót, hogy úgy érezze, mintha ott lenne velem, ugyanazt élje át, mint én. Csak úgy szippantottam magamba, amit mondott, segített, hogy ez egy élvezhető könyv legyen, ne csak egy történet. Kemény munka volt.

 

magyarnarancs.hu: Mennyi idő alatt született meg a mű?

Hozleiter Fanny Mosolyka: Bruttó négy év, nettó intenzív nyolc hónap. Az utolsó két hónap ebből nagyon sűrű volt, csak ezzel foglalkoztam, és legalább háromszor át kellett olvasnom. Viszont egyáltalán nem untam meg. Még mindig szeretem olvasni a saját történetemet, és nem érzem azt, hogy másképp írnám meg, így lett egész.

 

magyarnarancs.hu: Egy blogbejegyzésedben azt olvastam, hogy gyerekkorod óta arra vágytál, legyen egy valami, amiben kiemelkedően jó vagy. Végül megtaláltad ezt, a fantáziádban. Ez azonban nem csak egy dolog, a fantázia segítségével igen sok dolgot meg lehet valósítani.

Hozleiter Fanny Mosolyka: Mindig azt akartam, hogy legyek nagyon jó táncos vagy énekes, de tudtam, hogy azok nem fognak működni. Sok mindent elképzeltem magamnak, és amiben most élek, azzal tulajdonképpen meg is valósultak ezek a dolgok: rengeteg ember előtt tarthatok előadásokat, sokan szeretnek, sok mosolyt kapok, sokat csörög a telefonom. Ezt álmodtam meg, és most nagyon boldog vagyok, hogy ezt csinálhatom.

 

magyarnarancs.hu: Bárhol és bárhogy nyilvánulsz meg, első blikkre látszik, hogy mennyire nyitott vagy, nincs olyan téma, amiről ne beszélnél szívesen. Ez, azt hiszem, sokszor még zavarba ejtő is lehet.

Hozleiter Fanny Mosolyka: Szeretem zavarba hozni az embereket. Sőt feladatként is szoktam adni, hogy hozzanak zavarba engem is. Eddig ez még nem sikerült senkinek. Inkább a kérdezők lepődnek meg, hogy erre és erre is válaszolok. Amikor elkezdtem írni, úgy döntöttem, mindent vagy semmit, az nem ér semmit, ha csak szösszeneteket osztok meg, akkor inkább már mindent bevállalok. Szerintem mértékkel bármiről lehet beszélni, úgy a párkapcsolatról, mint a tisztálkodásról, bármiről, egy bizonyos pontig, ameddig az embereknek érdekes lehet és másra is tartozik. Egyébként is mindig ilyen nyitott voltam, a legelső találkozáskor képes vagyok közel engedni magamhoz bárkit, ítélkezés nélkül. Erre mondhatják azt, hogy naiv vagyok, én azonban nyitottságnak gondolom, amivel eddig még csak nyertem. Manapság sok tévhit van az emberekben, és rögtön ítélkeznek a másik felett, ezt el kellene hagyni. Én is ezen vagyok, hogy a saját példámon keresztül másokat is kinyissak.

 

magyarnarancs.hu: Bár sokszor kell segítséget kérned, úgy tűnik, mindennél fontosabb neked az önállóság.

Hozleiter Fanny Mosolyka: Ez így van. Azért kezdtem el például tizenhat évesen dolgozni, hogy önállóbb legyek. Teljesen nem tudok az lenni, mert nem tudok átülni a székből az ágyra, vagy az egyik kerekes székből a másikba, de amit csak tudok, szeretek egyedül megcsinálni.

 

magyarnarancs.hu: És mi a helyzet az egyedülléttel?

Hozleiter Fanny Mosolyka: Nagyon szeretem az embereket és a tömeget, de néha nagyon kell, hogy egyedül legyek. Ha nem tudom megtenni, elveszek, nincs bennem harmónia. Ez a legtöbbször a pozitív sokktól van, hiszen annyi jó történik velem, ami eléggé meg tud bolygatni, sokszor csak nézek, hogy hol vagyok, mit csinálok? Akkor kell egy kis szabadidő, amikor csak bámulok ki a fejemből, megnézek egy jó filmet vagy borozok a barátaimmal. Néha eljön az a pont, hogy azt mondom, nincs tovább, nincs több energiám, most már magammal foglalkozok.

magyarnarancs.hu: Óriási energiabefektetést igényel, hogy te kezeled a Facebook-oldaladat, válaszolsz a levelekre, de azt mondtad, nem adod ki a kezedből. Így több emberhez tudsz eljutni?

Hozleiter Fanny Mosolyka: Sokszor valóban egyfajta édes teherként élem meg ezt az egészet. Nincs annyi energiám, hogy mindenkire és mindenre jusson, és néha nemet kell mondanom, ami egy ideig nagyon nehezen ment. Az emberek többsége azt látja, hogy posztolok valamit, az ő levelére viszont még nem válaszoltam, egy poszt megírása azonban mondjuk fél perc alatt megvan, míg a postaládámban legalább 376 olvasatlan levél vár. Ebből egy ideig lelkiismereti kérdést csináltam, aztán rájöttem, nem tudok mindenkinek segíteni, mert akkor én esek szét. Nem tudok minden jó ügy mellé odaállni, még akkor sem, ha szeretnék. A fő feladatom, hogy bebizonyítsam, a lehetetlen nem létezik, és ezzel a betegséggel is lehet jól élni, fizikálisan jól élni. Ehhez azonban rengeteg energia kell, ami pedig pluszban marad, azt próbálom másokra is fordítani. Kiadni viszont semmiképp sem akarom a kezemből, inkább ne kapjon valaki egy ideig választ, mint hogy ne én írjam neki.

 

magyarnarancs.hu: Nemrégen újra talpra álltál. A következő célod az, hogy táncolhass. Hogy haladsz előre, kisebb célokat tűzöl ki magad elé, vagy mindig van egy nagyobb is, amely megvalósításra vár?

Hozleiter Fanny Mosolyka: Az én viszonylatomban ez azért elég nagy cél, hogy táncolhassak. Egyelőre még a járógép segítségével álltam fel úgy, hogy közben támogattak, a végső cél, hogy egyedül meg tudjak állni a lábamon, még messze van. Az lesz csak az eksztázis! Most erre megy el az energiám nagy része, előtte a nagy cél a könyv volt. Mindeközben persze vannak apróbb célkitűzések is, amiért minden nap felkelek és beleülök a kerekes székbe és végigcsinálok egy újabb napot úgy, hogy közben nyolcvanhatszor segítséget kérek és akadályokba ütközök.

 

magyarnarancs.hu: A nagyobb célokért nehezebb küzdeni vagy a mindennaposakért?

Hozleiter Fanny Mosolyka: Számomra az a nehezebb, amit nehezebb megvalósítani, és ami mellett ki kell tartani. Egyfajta csak azért is mindig is bennem volt, de régebben élvezetesebb dolgokra használtam fel, például csak azért is elmentem bulizni, megnéztem a naplementét, megszereztem azt a pasit, feljutottam a lépcsőn. Ez mostanra megváltozott, és most az van bennem, hogy csak azért is legyőzöm ezt a betegséget. Tinglitangli módon ezt nem lehet csinálni.

 

magyarnarancs.hu: Mi a következő lépés?

Hozleiter Fanny Mosolyka: Egyrészt szeretnék kijutni San Franciscóba egy kezelésre Meir Schneiderhez, akinél már jártam korábban is. Ő egy vakon született férfi, aki mostanra 67 százalékos látást ért el saját magánál. Egy speciális életmódot, terápiát és masszázst csinál, anno édesanyám is megtanulta ezt, és alkalmazta rajtam, hogy ne tapadjanak le az izmaim, illetve, hogy az elhalt izmokat életre keltse, ne sorvadjanak el olyan gyorsan. Ezt szeretném én is megtanulni, illetve két barátomat szeretném magammal vinni, hogy segítsenek nekem, és ők is megtanulják mindezt. Másrészt szeretném megtanulni, hogyan dolgozzam fel a jó dolgokat, most február van, és még mindig le vagyok ragadva a könyvem novemberi megjelenésénél.

 

magyarnarancs.hu: Az írás továbbra is az életed részét képezi majd?

Hozleiter Fanny Mosolyka: Mindenképpen szeretném folytatni, gondolkozom azon, hogy elindulok más irányba is, de ez még csak most érlelődik bennem. A névjegykártyámon az áll, hogy író és boldogságkutató. Nem úgy tartom magam írónak, hogy én most jaj de híres vagyok, egyszerűen csak érzem, hogy a részemmé vált.

http://magyarnarancs.hu/lelek/szeretem-zavarba-hozni-az-embereket-88597